osszevontadmin Nincs hozzászólás

ÖC Sajtóközlemény, eredmények 2023

2023.08.31.

11 hajó nevezésével csütörtökön kezdődik az Összevont Cirkáló Magyar Bajnokság.

  1. augusztus 31-szeptember 3. között kerül megrendezésre az Osztály idei legnagyobb megmérettetése Balatonfüreden.

Csütörtökön 10 órakor a Himnusz hangjaival és a Kishamis árbócára felhúzott nemzeti lobogóval indul a Bajnokság. A Náray Vilmos vezette versenyrendező gárda a mai előrejelzések alapján gyenge-közepes szeles versenyre készül.

A versenykiírás alapján a versenyrendezőségnek lehetősége lesz mind UP&Down, mind a klasszikus Olimpiai pályán futamokat rendezni.

A résztvevőknek a parti programokban sem lesz hiányuk. Reggel közös reggelivel indulnak a versenynapok, amit egy rövid kormányosi értekezlet követ, majd tervek szerint minden nap 10:00-tól lesznek a napi első rajtok. Futamok után a csapatok egymást vendégelik meg a stégpartyk alkalmával, míg a gálavacsora helyszíne idén is a GAPA Terasz aki támogatóként is megjelent a versenyen.

A stégpartykat és a verseny díjait a csopaki Szent Donát Borkúria, az Ivanics Kft. támogatja.

A versenynek a korábbi évekhez hasonlóan idén is a gyönyörűen felújított Hajógyári Kikötő ad otthont.

A versenyt a Magyar Vitorlás Szövetséggel együttműködve a Tramontana Yacht Club Egyesület szervezi. A – reményeink szerint munkanélküli zsűrit – Gömbös Lóránd vezeti.

Külön köszönet a verseny támogatásáért a Tramontana Yacht Club Egyesület tagjainak.

Eredmények a következő link alatt érhetők el: R1-IR7 eredmeny

osszevontadmin Nincs hozzászólás

2023 ÖC BAJNOKSÁG beszámoló

  1. augusztus 31-szeptember 3. Balatonfüred

Csütörtökön kezdődött az Összevont Cirkáló Osztály 2023 évi Magyar Bajnoksága. A versenynek a korábbi évekhez hasonlóan idén is a balatonfüredi Hajógyári Kikötő adott otthont.

Csütörtökön 10 órakor megnyitóval kezdődött a verseny, majd egy rövid kormányosi értekezlet következett és rögtön vízre is szállt a mezőny. Kora délután a frissülő szélben 2 futamot tudott megrendezni a Náray Vilmos vezette versenyrendezőség. Ezt követően a korábbi éveknek megfelelően a versenyzők vendégelték meg egymást. A csütörtöki stégpartyn az „R” Yachtok (Kishamis, Tramontana, Talizmán), a Gardénia és az Erida volt a vendéglátó, ahol sajtok, disznótoros és egyéb finomságokat egészítették ki a Szent Donát Borbirtok kiváló fehérborai.

Pénteken közös reggelivel indult a nap, majd rövid kormányosi értekezlet után a frissülő szélben a mezőny elhagyta a kikötő és 3 parádés futamra került sor, ezzel 2 nap után érvényes lett a Bajnokság és már kieső futam is volt.

Pénteken az osztály 40-es cirkálói valamint a Daruvár voltak a vendéglátók. Jó volt látni, azt ahogy a csapatok összebeszélve, közösen készültek erre a vendéglátásra. Mindenki igyekezett kitenni magáért.

Természetesen a finom borok ezúttal sem maradtak el. Rendezőként jó érzés volt azt a fajta csapatösszetartást látni, hogy a napközben egymással versenyben álló hajók és kormányosok itt egymással összefogva, összebeszélve együtt készülnek megértve valahol ennek az osztálynak a lényegét is.

A stégpartyt követően egy rövid megbeszélést folytattak a hajók képviselői ÖC osztály elmúlt 1 évében történt fejlődésével, valamint az elmúlt időszak felmerült problémáinak megoldásával kapcsolatban.

Szombat reggel tekintettel arra, hogy futamszámban már jól állt a verseny, valamint reggelre nem sok szelet jelzett a meteorológia az első rajt figyelmeztető jelzését 11 órára tűzte ki a versenyvezető, így a reggeli kényelmesen 9 órakor kezdődött. Ezt követően parti halasztással indult a nap, majd nem sokkal dél után a frissülő szélben 2 futammal sikerült befejezni a Bajnokságot, így a vasárnap megmaradt a csapatoknak pihenésre, pakolásra.

A díjkiosztóra szombaton 17:00-kor került sor, az Összevont Cirkáló Magyar Bajnokságon a Tóth László emlékfutamot és a bajnoki címet is a Hónig Péter kormányozta Talizmán nyerte, míg a második helyezett az Ellinore lett Dr. Gellér Lászlóval a kormánynál, a dobogó harmadik fokára Juhász Miklós és a Glória csapata álhatott fel.

Este a gálavacsorára a Gapa Zrt. támogatásával a Gapa Teraszon került sor, ahol finom ételek és rétes várta a verseny résztvevőit.

osszevontadmin Nincs hozzászólás

TRAMONTANA-SENNEBOGEN KUPA 2023 SAJTÓINFORMÁCIÓ

Szombaton gyönyörű napsütésben és jó szélben rajtolt a 2023 évi Tramontana-Sennebogen Kupa közel 120 hajós mezőnye.

A versenypálya a hagyományos Balatonfüred – Alsóörs – Siófok – Balatonfüred volt. Mindössze 1 korai rajtos hajónak rajtot kellett ismételni. A szélnek hála az első hajók alig 32 perc alatt érték el az alsóörsi bóját, melyet elsőnek a Sirocco vett, majd jöttek a többiek is. Alsóörstől egy szép spinnakeres szakasz következett Siófokig, majd onnan kreuz vissza Füredre a befutóra.
Az abszolút első a Nemere II 75-ös cirkáló lett Gyenes Ákos kormányzásával, a második Cimbi irányítása alatt a Sirocco lett. A dobogó harmadik fokára az Admirál X érkezett Vermesy Sándorral a kormánynál. Az Igali Csilla vezette versenyrendezőségnek ebben a szélben könnyű dolga volt, nem kellett rövidíteni. Délután 3-ra már mindenki kiköthetett.

Este a díjkiosztót követően az egész nap készülő vacsorával és finom csopaki borokkal várták a versenyzőket, majd ezt követően zene és tánc volt estig.

A verseny névadója a Sennebogen cégcsoport, amely már hosszú évek óta működik együtt a Tramontana Vitorlás Egyesülettel és Alapítvánnyal. A versenynek idén is a gyönyörűen felújított és hatalmas fejlesztésen átesett Hajógyári Kikötő adott otthont.

A verseny további támogatója csopaki Szent Donát Borkúria, ahol megtalálható a Tramontanáról elnevezett cuvee is.

A versenyről készült képek hamarosan elérhetőek lesznek a www.tramontana.hu oldalon.

Köszönjük Sennebogen Csoport, Hajógyári Kikötő, Szent Donát Borkúria, Ivanics Kft. és a NEA támogatását.

osszevontadmin Nincs hozzászólás

Összevont Cirkáló sajtóinformáció

Összevont Cirkáló Magyar Bajnokság – Nem jött össze.

Bár az átlagszél kiváló lehetőséget teremtett volna a verseny megrendezésére, sajnos az eloszlása nem tette lehetővé az érvényes bajnokság megrendezését.

 

Korábbi beszámoló folytatása:

 

20-án reggel még mindig nem kedvezett a szél, így sajnos ismét parti halasztással kezdődött a nap.

Sajnos nemcsak azzal kezdődött, hanem végig parti halasztás volt.

Az osztály tagjai vitorlázás híján fürdéssel, társasjátékkal és az osztály jövőjéről folytatott beszélgetésekkel ütötték el az időt.

Héjj Ádám versenyvezető, miután esély sem látszott arra, hogy futam legyen fél 5-kor lelőtte a napot és elengedte a versenyzőket, hogy legyen még egy kis idejük a tűzijáték előtt.

 

21-én reggel a kormányosi értekezlet előtt 30-32 kts alapszelet 36 kts befújásokat mértek a rendezők, így szintén parti halasztással indult a nap, bár most nem a szél hiánya okozta a gondot.

Sajnos az előrejelzés egész napra erős, viharos szelet jósolt.

Tekintettel arra, hogy még 2 futam hiányzott ahhoz, hogy a bajnokság érvényes legyen és az előrejelzés egész napra viharos szelet jósolt 11-kor – a limitidők miatt – lehetetlenné vált az érvényes bajnokság megtartása – a kormányosokkal egyeztetve – befejeződött a Bajnokság, hosszú évek óta először úgy, hogy nem lehetett bajnokot hirdetni.

 

A díjkiosztón így sajnos Magyar Bajnokot nem lehetett hirdetni, de a megtartott 2 futam alapján az első 3 helyezett az Ivanics Kft. és a Champaigne Taittinger jóvoltából különdíjban részesült.

 

Tekintettel arra, hogy ez a verseny volt az utolsó állomása az osztály éves Bajnoksági Sorozatának – mely túraversenyekből és pályaversenyből állt – eredményhirdetésére is sor kerülhetett. Szerencsére itt érvényes lett a verseny.

A sorozat bajnoka ezúttal a Sirocco lett Cittel Lajossal a kormánynál, a második helyen Hónig Péter kormányozta Talizmán végzett, a bronzérem az idén 123 éves Kishamishoz és Hrehuss György csapatához került.

 

A verseny támogatói:

Hajógyári Kikötő

Champagne Taittinger (Bor és Más Kft.)

Szent Donát Birtok

IVANICS Kft. (Ivanics Csoport)

Grand Canyon Söröző

Tramontana Yacht Club Egyesület.

NEA

Támogatásukat ez úton is köszönjük!

osszevontadmin Nincs hozzászólás

2019. Tramontana kupa sajtóinformáció

Múlt pénteken nevezéssel kezdődött a 2019 évi Tramontana-Sennebogen Kupa. Folytatva a korábban elkezdett sorozatot, idén is zászlójelzések kerültek a versenypólók hátára. A nevezés mellé a megszokott módon hideg falatok és a csopaki Szent Donát Pince borai várták a résztvevőket.

Szombaton 10 órakor gyenge szélben rajtolt el a 2019 évi Tramontana-Sennebogen Kupa. Idén Reginákkal és Sudár Sportokkal és X-35-el kiegészülve 80 hajó vágott neki a Balatonfüred – Alsóörs – Siófok – Balatonfüred távnak. A gyenge szél és a tűző napsütés alaposan próbára tette a vitorlázókat. Az alsóörsi bóját a Capella vette elsőként és megtartva helyét a célvonalat is elsőként szelte át a pályarövidítésnek köszönhetően Siófokra került befutónál. Második a Sirocco, harmadik a Nemere II lett.

A díjkiosztón az abszolút első 3 helyezett értékes Musto ajándékcsomagot is átvehetett a versenyt támogató Ivanics Kft. jóvoltából.

A díjkiosztó után a rendezők bográcsban készült szarvaspörkölttel és csopaki borokkal látták vendégül a megfáradt versenyzőket, akik közül sokakra vasárnap még várt a VSC által rendezett Hamis Szalag is.

A Tramontana-Sennebogen kupa az Összevont Cirkáló osztály éves bajnoksági sorozatának második harmadik valamint a Sudár Sport, X-35 ranglista versenye is volt.

A verseny névadója a Sennebogen cégcsoport, amely már hosszú évek óta működik együtt a Tramontana Vitorlás Egyesülettel és Alapítvánnyal. A versenynek a gyönyörűen felújított és hatalmas fejlesztésen átesett Hajógyári Kikötő adott otthont.

A verseny további támogatója csopaki Szent Donát Pince és Bisztró, mely az északi part egyik legkiválóbb vendéglátóhelye ahol megtalálható a Tramontanáról elnevezett cuvee is.

A versenyről készült képek elérhetőek a www.tramontana.hu oldalon

Köszönjük továbbá a Hajógyári Kikötő, a Nemzeti Együttműködési Alap és az Ivanics Csoport támogatását.